Csaknem ötszázan indulnak a Vasi Vasemberen

Szombathely, 2019. július 9., kedd (MTI) – Csaknem ötszáz résztvevővel rajtol szombaton a szombathelyi XXXV. Vasi Vasember triatlonverseny – közölték keddi sajtótájékoztatójukon a szervezők.

    Jerse András versenyigazgató elmondta: az idei futam nem része az országos bajnokságnak (ob), mert a kerékpáros távot nem forgalomtól elzárt útvonalon teljesítik a résztvevők; ez azonban az ob versenykiírásában követelményként szerepel.

    Jelezte, hogy a Szombathelyet Bucsuval összekötő 89-es számú főúton szerették volna rendezni a kerékpárversenyt, de a közútkezelő ehhez nem járult hozzá. Reményeik szerint jövőre sikerül teljesíteni a követelményeket, és a nagy hagyományokkal bíró pénzdíjas verseny ismét a bajnokság része lehet.

    A rajthoz állók között az idén a megszokottnál kevesebb a profi versenyző, akik az olimpiai távot – amely 1500 méter úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 10 kilométer futásból áll – teljesítik. Az úszást idén is a Csónakázó-tóban rendezik, a kerékpáros táv Toronyt, Felsőcsatárt és Nárait is érinti, a futásra pedig visszatérnek a versenyzők a tóhoz.

    Kalmár Attila, a szervező Pannonsport Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy az önkormányzat évtizedek óta jelentős támogatást nyújt a verseny lebonyolításához, ennek köszönhetően nemcsak szép környezet, de egyre jobb feltételek várják a résztvevőket.

    Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester azt emelte ki, hogy a város sajátjának érzi és büszke a Vasi Vasemberre, amely a legrégebbi magyarországi triatlonverseny.

bcsp \ slr \ gkp

MTI 2019. július 9., kedd 14:57

About Engi Zsuzsa

A korlátlan információ használat korát éljük. Özönlenek ránk minden irányból, kéretlenül a hírek. Az olvasó felelőssége, hogy mit fogad be, a mienk, szerkesztőké pedig, hogy tárgyilagosan tényeket mutassunk be. A véleményezés jogát pedig átengedjük olvasóinknak.

View all posts by Engi Zsuzsa →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük