Emberileg jobb lettem általa: öt éves lesz idén a Soroptimist Szombathely Colonia Savaria jótékonysági egyesület – Interjú Hajbáné Varga Líviával és Tekauer Mónikával

A Soroptimist International a karitatív céllal tevékenykedő nők egyik legnagyobb nemzetközi szervezete. Egy olyan politikától, vallási, világnézeti hovatartozástól független világszervezet, amely klubhálózatban fogja össze a világ minden tájáról azokat a nőket, akik tenni szeretnének saját, valamint tágabb környezetük javításáért, saját kiemelkedő képességeik és szakmai tudásuk felhasználásával. Beszélgetőtársaim olyan nők, akik 2014 szeptemberében megalapították a Soroptimist International Club – Szombathely Colonia Savaria jótékonysági egyesületet. A “soroptimist” szó jelentése a latin soror – nővér, illetve az optima – a legjobb, szavakból ered. Napjainkban a “nők legjobbjai” fordítás vált elterjedtté és ismertté.

Beszélgetőtársaim az egyesület jelenlegi elnöke, Hajbáné Varga Lívia és a kincstárnok helyettes / számlaellenőr Tekauer Mónika. Ők mesélnek az elmúlt évekről, nehézségekről, reményekről.

A Soroptimist International a karitatív céllal tevékenykedő nők egyik legnagyobb szervezete. Hogyan kezdődött?

Lívia:
Ausztriából egy Soroptimist klub, mint osztrák keresztanya klub kezdeményezésére, megkeresésére indult el a szombathelyi klub szervezése 2014-ben. Az alapító elnökünk, Pataki Brigitta kezdte el felkutatni azokat az embereket, akik hasonló gondolkodásúak és szeretnének ebben a klubban részt venni.  Ez egy 3 éves folyamat volt, amely eredményeképp sikerült hivatalos formában megkezdeni a működést. Ez idő alatt próbáltuk kialakítani, keresni azokat a területeket, amelyben hasonló az  érdeklődési körünk, kerestünk olyan  közös pontot, amiben tudunk segíteni az általunk megfogalmazott rászorulóknak.

Hogy milyen legyen a projektek alapja, szintén egy hosszabb folyamat volt. Végül 2014. szeptember 27-én alakultunk meg. Ekkor már feltétel volt, hogy minimálisan 16 főnek kell lenni a klubban.  Egyik ember hozta a másikat, a hasonló érdeklődésűek találkoztak. Sajnos arra is volt példa, hogy a két éves szerveződési időszak alatt, látva, hogy mivel jár a klub munka, már az alapítás előtt visszalépett valaki.

Mónika:
A klubgyűlésekről készült feljegyzést, jegyzőkönyvet minden klubtagnak kiküldjük, így nem marad le az események követéséről senki, ha nem is volt jelen a klubülésen Mivel egyesületi formában működünk, van egy protokollunk, a nagyobb rendezvényen  hagyományos gyertyagyújtási ceremónia történik.

A színünk a kék-sárga, minden klubnak az emblémája ugyanaz, de apróbb változtatások elképzelhetők a fő motívum körül. Az egyes Soroptimist klubok egyediségüket viszik be a megjelenésükbe, például a Soproni klub papírból készült rózsa kitűzőt készít, Olaszországban élővirágból karkötőt, karcsokrot kaptunk.  A mi szombathelyi közös jelünk a sárga sál és a kitűző, amit belépéskor kap a tag.

A Club működése hasonló a Zonta Clubéhoz vagy a Rotary Clubhoz. Milyen felépítésű a Soroptimist Club?

Lívia:
A vezetőség az elnökből, a kincstárnokból, a két alelnökből, a titkárból és a programigazgatóból áll. Minthogy két évi rotációban történik az elnöki feladatok ellátása, ezért a két alelnök közül az egyik a már leköszönő, a másik pedig majd két év múlva lesz pozícióba, tehát az egyik betanul, a másik betanít.  Az egyesület minden tagjának van nevesített feladata.

Mindenki olyan témához próbál kapcsolódni, ami alkatilag közel áll hozzá.  Például adott, hogy aki a külföldi kapcsolatkért felelős, eleve több nyelven beszél, ezért ő a külföldi szervezetekkel való kapcsolattartásba, a levelezésekbe folyik bele.  Nincs ebben viszály, hogy akkor én most csak ezt akarom csinálni. A vezetőség tagoknak a funkciója is kétévente változik. Azonkívül meg mindenki minden feladatba bekapcsolódhat, teljesen demokratikusan.

Kreatív vénával megáldott a programigazgatónk és a helyettese. Amikor rendezvényünk van, ők gondoskodnak arról, hogy milyen díszlet, plakát legyen. Ők ketten megtervezik, a tagok pedig a kivitelezésnél segédkeznek, adják hozzá a kellékeket, kosarat, abroszt, borostyánt.

Mónika:
A sajtósé nyüzsis feladat, de van, akire ez testreszabott, mert szeret kapcsolatot tartani a sajtóval.  Tavalytól igényelhetjük az SZJA 1%-ot, ami sokat számított.

Hogyan működik a gyakorlatban a Club?  Hány taggal indultatok és ma aktívan hány fő tevékenykedik a Clubban?

 Lívia:
Ilyenkor a bevétel az, ami a jótékonysági célra fordítható. Másrészt vannak olyan támogatóink, akik egy rendezvényt támogatnak megjelenéssel, eszközzel, vagy anyagi támogatást biztosítva. Mindez a projektjeinkben kerül felhasználásra. A működési kiadásunk minimális, a klubüléseinknek nincs költsége. A készülő szórólapokat gyakran támogatásként kapjuk meg, akár a klubtagok vállalkozásából, felajánlásokból. A klubtagok között is vannak olyan emberek, akik személyesen érintettek a fogyatékkal élő fiatalok okán, ők közelről tudják, tapasztalják, milyen is ez az érintettség, részükről a segítség még intenzívebb.

Most húszan vagyunk, aktívan kevesebben veszünk részt a munkában, ez változó. Néhányan munkahelyi elfoglaltság miatt ritkábban tudnak megjelenni a klubüléseken és a programjainkon, de továbbra is támogatnak bennünket. Ha valamiért hozzájuk fordulunk, segítenek.  Van most éppen két kismamánk is, őnekik most teljes napot kitöltő elfoglaltságuk van, majd amikor már lehetőségük lesz, ugyanúgy fognak jönni és segítenek. Nálunk az átlagéletkor 45-55 körüli. Amikor a pozsonyi Soroptimist klubnál voltunk, meglepetéssel hallottuk, hogy a legfiatalabb tagjuk 51 éves, a legidősebb 75. Azt érezzük mi is, hogy a fiatalokat nehéz megszólítani, a családalapítás, karrierépítés mellett nem sokan érzik az elhívatottságot arra, hogy egy karitatív szervezet tagja legyen.

Milyen feltételekkel fogadtok be magatok közé új tagokat?

 Lívia:
Különösebb feltétele nincs annak, hogy klubtag legyen valaki. Az egyetlen fő kritérium, hogy tagjaink kizárólag női tagok. Törekvés, hogy tagjaink mindenféle foglalkozásból legyenek, azonos foglalkozású egy-egy, max kettő.  Van nálunk jogász, közgazdász, tanár, kozmetikus, vállalkozó. Természetesen kell egy szociális érzékenység ahhoz, hogy valaki segítő kezet nyújtson az arra rászorulónak. Az egyesületi tag éves tagdíjat fizet, a rendezvényeken, klubülések nagy részén részt kell venni.

Tagfelvételnél bárki jelentkezhet, ha a célkitűzéseinket elfogadja, az éves tagdíjat fizeti. A tagfelvétel úgy történik, hogy két klubtagnak kell javasolnia a jelöltet, aki bekapcsolódik a munkánkba. Fél éven keresztül együtt dolgozik velünk. Ha az egyesület megszavazza a felvételt, egy éves próbaidő következik a jelölt részére, ami teljes tagságot jelent, de ez az egy év alatt látja majd meg, hogy milyen feladatok várnak rá. Ha meg akarja gondolni magát, megteheti, de erre még nem volt példa, mert aki a csatlakozásra elszánja magát, tudja, miért teszi.

Mónika:
Havonta egyszer van klubülés. Nagyobb rendezvényünk általában évi kettő- négy van.

Mennyire jellemző a Clubokra, hogy közös problémát derítenek fel és próbálnak megoldást vagy választ keresni? Vannak olyan programok, amiket európai szinten szerveznek?

 Lívia:
A klubok általában hat fő tevékenységi körben dolgoznak: oktatás, kultúra, kulturális örökség, egészségvédelem, környezetvédelem, emberi jogok és ezen belül a nők és a gyermekek jogai, nemzetközi megértés és megbékélés, jószolgálati munka (szegények és nincstelenek támogatása). A szombathelyi klub főtevékenységére a nők, gyermekek, fogyatékkal élők segítése a legjellemzőbb. 2018 márciusában a szombathelyi klub elnöke, Wagner Anikó képviselte a magyar Soroptimistákat New Yorkban, a Soroptimist nemzetközi világkonferenciáján, az ENSZ Nőjogi Bizottságának 62. ülésszakán.

Az ez évi uniós konferencián Zágrábban szintén a szombathelyi klub volt elnöke fogja képviselni klubunkat. Kétévente vannak Nemzetközi Soroptimist konferenciák, más néven beszámolók.  A nemzetközi szervezeten belül rengeteg olyan projekt van, amihez lehet kapcsolódni.

Tavaly írtak ki egy nemzetközi fotópályázatot a nők elleni erőszak témában (SIE Soroptimist Europe: Stop Violance!), és a szombathelyi klubunk tagja által készített alkotás második helyezett lett. A kép szereplői közülünk, tagok közül kerültek ki, mi voltunk a fotóalanyok. A díjazott mű készítőjét meghívták az ez évi fotópályázat zsűrijébe.

Soroptimist világesemény volt az is, amikor a Soroptimist klubok kezdeményezésére a városokban egységesen narancssárgára került kivilágításra egy-egy középület.  Ezzel is demonstrálva, hogy támogatják a nők elleni erőszak megszüntetését a világnap alkalmából.

Szombathelyen az Iseumot világítottuk ki, mivel ezen a helyszínen tartottuk öt éve egyesületünk alakulását.

Induláskor a szombathelyi Soroptimist Club projektjei a „Démétér” – a gyermeküket egyedül nevelő anyákért, az „Amoveo Solis – Segítő Napsugár” – a Napsugár Egyesület fogyatékkal élő fiatalok alakuló zenekara részére hangszerek támogatásáért és az „Eszter” – a gencsapáti gyerekotthon kis lakóiért projektek voltak. Mesélnétek ezekről a projektekről?

 Lívia:
A kezdeti három projekt a „Démétér” – a gyermeküket egyedül nevelő anyákért, az „Amoveo Solis – Segítő Napsugár” – a Napsugár Egyesület fogyatékkal élő fiatalok alakuló zenekara részére hangszerek támogatásáért és az „Eszter” – a gencsapáti gyerekotthon kis lakóiért projektek voltak. A negyedik projekt a K.U.S.S. – Közeledj Udvarias Segítő Szavakkal! a november 25-i, A nők elleni erőszak megszüntetésének Világnapjához kapcsolódik. Évente egy napos rendezvényként, vagy ha van ilyen rendezvénysorozat, ahhoz kapcsolódóan szervezzük meg.

Az első időszakban a Napsugár Egyesület fogyatékkal élő fiataljainak az alakuló zenekarhoz gyűjtöttünk hangszerre. Mára már a színjátszó csoportjuk is működik Sugár/Érintő Csoport néven. Az ő támogatásukra is gyűjtöttünk rendezvényünkön.

Mónika:
Már többször műsoron volt az Ott és itt című színjáték, az Oscar Wilde: A boldog herceg című meséje nyomán írt darab, amelyet az enyhén és közepesen sérült fogyatékkal élők közreműködésével a Weöres Sándor Színházzal együttműködésben adott elő a csoport.  Az elmúlt nyáron támogattuk a csoport nyári táborozását, amelyen egy kisfilmet írtak, játszották el, s vették fel a fiatalok, „Hatan a király ellen” címmel.

Fotó: Mészáros Zsolt /Forrás: http://www.wssz.hu/tartalom/galeria/6404#pid=11

Lívia:
Egyrészt a rendezvényeink bevétele az, amit jótékonysági célra fordítunk.  Másrészt vannak olyan támogatóink, akik egy-egy rendezvényt, vagy projektet támogatnak megjelenéssel, eszközzel, vagy anyagi támogatás biztosításával.  Mindez a projektjeinkben kerül felhasználásra. A működési kiadásunk minimális, a klubüléseinknek nincs költsége. A készülő szórólapokat gyakran támogatásként kapjuk meg, akár a klubtagok vállalkozásából, felajánlásokból. A klubtagok között is vannak olyan emberek, akik személyesen érintettek a fogyatékkal élő fiatalok okán, ők közelről tudják, tapasztalják, milyen is ez az érintettség, részükről a segítség még intenzívebb.

Mónika:
A K.U.S.S.-ra visszatérve még, eddig két rendezvényünk volt a témában. De pár évvel ezelőtt, amikor Magyarország nem csatlakozott az isztambuli egyezményhez (az isztambuli egyezmény az Európa Tanács által megalkotott átfogó nemzetközi egyezmény a nők elleni erőszakkal és családon belüli erőszakkal szemben, Magyarország a szerződést aláírta, de nem ratifikálta), egy országos rendezvényen jártunk Szegeden, ahol két napos szimpóziumot tartottak, kerekasztal beszélgetéssel. Itt számos szakember mondta el a tapasztalatait, pszichológusok, orvosok, arról, hogy Magyarországon a mai napig, ha egy nőt bántalmaznak otthon, akkor az első kérdés, hogy mit csinált. Mert ha bármit csinált, akkor bántalmazható? Sajnos, léteznek olyan társadalmi nézetek ahol a megkérdőjelezéshez el sem jutsz, annyira természetesnek veszik a bántalmazást, mert belenőttek.

Minden eset egyedüli. Mondanátok néhány szót a tapasztalatokról?

Mónika:
Érdekes esetekkel találkozunk nap, mint nap. Az Eszter projektünk a gencsapáti gyerekotthon köré fogalmazódott. A gyerekek az otthonban tömkelegével kapják a ruhákat meg a plüssállatokat, de nem csak erre van szükségük. Nekik minőségi együtt töltött idő kell, erre van szükségük. Ezért a klubtagok kijártak hozzájuk havonta egyszer, szombatonként együtt sütöttek-főztek a gyerekekkel. Ezek a gyerekek úgy nőnek fel, hogy kikerülnek 18 évesen az életbe, és azt sem tudják, hogy kell egy rántottát elkészíteni. A tagokkal együtt sütiket készítettek, főztek, beszélgettek.

A lakóotthon szobáit a gyerekek kérésének megfelelően játékfigurákkal festették ki a gyerekek kívánságának megfelelően tagjaink, önkéntesek, például a kedvenc állatfigurájukat, focicsapatuk emblémáját, szép idézetet írtak fel a falra. Más módon próbáltunk segíteni, nem anyagi támogatással, hanem egy kicsit a lakásotthon otthonossá tételével.

Nekem nagyon tetszik a mottónk, tudod: ne halat adjál, hanem horgászbotot. Tanítsd meg! Például a Démétér projekt keretében támogatott egyedülálló édesanyának kifizettük a kozmetikus mester képzést, hogy fejlődhessen, és ebből profitálhasson. Amíg tanult, a kisbabájára az egyesületünk egy tagja vigyázott, még most is pótnagymamaként működik a dolog. Az anyukának is jó, ha kap egy kis én-időt, a szabadidejét magára tudja fordítani, és kapcsolatot is épít.

Hogyan találnak meg benneteket az édesanyák?

Lívia:
Olvassák a honlapunkat, Facebook oldalunkat, egy-két jelentkező azon keresztül is van. Többségében célirányosan, ismeretség által jutnak el hozzánk, szájhagyomány útján terjed a tevékenységünk híre, de segítenek az önkéntes hálózatunk tagjai is, felhívják a figyelmünket a támogatandóra, mert támogatni szükséges. Olyan nagy összegben mi nem tudunk támogatni, hogy felülmúljuk például az önkormányzat karácsonyi támogatását. Mi nem ilyenben gondolkodunk, inkább próbáljuk a kapcsolatokat összehozni.

Az arra rászoruló egyedülálló édesanyáknak a kisbaba születése után nagyobb értékű pelenkacsomagot szoktunk adni, kapcsolatban vagyunk olyan gyártó céggel, ahonnan cumikat kapunk, azokat is csomagként átadjuk az édesanyáknak.

Kiemelt esetünk volt, tavalyelőtt és tavaly, hogy Szabó Tibor, a Weöres Sándor Színház művésze megkereste az egyesületet a kérdéssel, hogy tudnánk-e olyan rászoruló családot javasolni, akinek ő felajánlaná a jótékonysági rendezvényének a bevételét. Megtisztelő volt, hogy bennünket kért fel erre. A tavalyi jótékonysági koncert bevételét három család kapta. És minthogy akkoriban sokat cikkeztek róluk, a bankszámlánkra is érkeztek adományok, amelyeket számukra továbbítottunk. Valójában összehoztuk a rászorulókat azzal a személlyel, aki képes valamilyen támogatást adni.

Mint egyesület, ti is pályáztok háttér támogatásokra?

Lívia:
Pályázunk, de profilba vágóan, mert a mi fő tevékenységünk a nők, gyerekek, értelmi fogyatékosok segítése, és a pályázatból elnyert támogatással ehhez próbálunk kapcsolódni.

Mónika:
Ha valaki kitalál egy projektet, azt gondozni kell, és az adott tagság energiájából egyelőre ennyire futja. Ha lenne kapacitás, egyre több mindent lehetne csinálni. Vannak projektgazdák, de ha pont abból a projektből hiányzik valami, idő, energia, akkor más is segít, nemcsak az a megbízott pár ember csinálja.

 Mi lehet az oka annak, hogy nagyon nehéz megszólítani az embereket? Nagyon be vagyunk zárkózva, vagy nem beszélünk a problémáinkról?

 Lívia:
A szervezetünket még nem nagyon ismerik, azok jönnek el a rendezvényeinkre, akikkel személyesen kapcsolatba kerültünk. Sajnos a közösségi életet mindenkinek újra kellene tanulnia. Nagyon nehéz bárkinek az érdeklődését is felkelteni. A színházban a jótékonysági estek teltházasak, ebben a színész neve a húzóerő. Az a tapasztalatom, hogy ezekre a rendezvényekre csak személyes megszólításokkal lehet embereket behozni.  Nagy a szerepük a tagjainknak, mert akikről tudják, hogy szükségük van kimozdulásra, lelki segítségre, hogy emberek között legyenek, biztatják őket a részvételre. Tapasztaltuk, hogy vannak visszatérő résztvevők a rendezvényeinken.

 Úgy tudom, fiatal önkéntesek is segítenek a rendezvényeken.

 Mónika:
A segítőink is sokat tesznek annak érdekében, hogy megismerjék a tevékenységünket. Egyre többen jönnek a fiatalok közül önkéntesnek, mert a közösségi pontokat a nálunk végzett munkával beszámítják nekik.  És így tudja meg az anyuka is, hogy lesz ilyen rendezvény, és terjeszti az ismerősök között. Ezek a fiatalok rendszeresen visszajárnak segíteni, és ők már tudják, mit jelent a Soroptimist név, milyen tevékenységet takar.  Lehet, hogy szép lassan kinevelünk egy generációt, akik által ismertté tesszük magunkat és hallatjuk a hangunkat. Barátságok is szövődnek ezekből az ismeretségekből és nagyszerű szabadidős kapcsolatok.

A világon több mint 3000 Club létezik. Hogyan tartjátok a kapcsolatot egymással?

Lívia:
Az idei évben Sopronban volt a magyarországi Soroptimist klubok találkozója, ahol a klubok bemutatták az egész éves tevékenységüket. Sok jó ötletet hallottunk arról, mások hogyan csinálják, hogyan tudnak támogatáshoz jutni, milyen programokat terveznek. Nagyon megtetszett például egy táskás ötlet, ami Svájcból származik. Vigyél magaddal egy táskát a rendezvényre, olyat, amit már nem használsz, és ott megvásárolja jelképes összegért az, akinek tetszik, a bevétel pedig a szervező klub projektjét fogja támogatni. Volt, aki három táskát is vásárolt. Nagyon jó táskák voltak.

Mónika:
Mi is szoktunk bazárt rendezni, karácsonyit például, egyik tagtársunk gyönyörűen varr, kis illatpárnákat, Libanapra libát.  Karácsonyra mézeskalácsot sütnek és karkötőket fűznek a tagok, és ezek az apróságok is adományként bevételt termelnek a programjainkhoz. Augusztusban a Savaria Történelmi Karneválon szoktunk kivonulni, a Civil Korzón is kint voltunk, de ez állandó jelenlétet igényelt, amit nem tudunk megoldani, mert a vendégeinket is kísérgetni kell.

A külföldi vendégeinknek egyébként nagyon tetszett, hogy vehettek tógát, és mindenki beöltözött, tavaly előtt fel is vonultunk a karneválon és fényképezkedtünk a gladiátorokkal is.

Cserébe nekünk is vannak meghívásaink ilyen eseményekre, ahova tudunk, elmegyünk.  Ausztriába gyakrabban kijutunk, ha a közeli klubok tartanak koncerteket, rendezvényeket, oda elmegyünk, viszonzásképpen is, mivel ők is rendszeresen részt vesznek a mi programjainkon.  A magyarországi klubok közül Szegedre, Sopronba, Budapestre szólnak gyakran a meghívások.

Már kétszer voltunk Olaszországban is, ahol nagyon sok klub van, nagyon népszerű a Soroptimist egyesület. Egész más világot ismersz meg, amikor a klubon keresztül látogatod meg Olaszországot, mint amikor egyedül vágsz neki egy turistaútnak.

Lívia:
Ugyanazok a gondolkodású hölgyek vannak ott is, a kedvesség, barátságosság a minimum, úgy kezelnek, mintha a testvérük lennél, mindegy, hogy honnan jöttél, ki és mi vagy, nem zavarja őket a nyelvi nehézség sem, és bizony nyelvtudás nélkül is elkávézgattunk együtt.

Jártunk többször már Szabadkán, az ottani klubnál. Ők majdnem minden alkalommal jönnek hozzánk. Közös bennünk, hogy ők is abban az évben alakultak, mint amikor mi, egy hónap különbséggel.

A következő eseményünk Viszákon lesz májusban, egy kétnapos belső tréning a klubtagoknak, ahova várjuk a többi magyarországi klubot, és külföldi résztvevőkre is számítunk. Az előadók között van a bécsi Soroptimist klub referense, akitől hallhatunk majd az éppen aktuális nemzetközi Soroptimist eseményekről. Érdekes programok lesznek idén is közösségépítés céllal.

Külföldön is ugyanazok a problémák jellemzőek?

Lívia:
Ausztriában, Olaszországban is támogatják a gyerekeket, az anyákat, és ők is folyamatosan próbálnak bevételeket szerezni, de ott mások a lehetőségek, és jobban támogatják a szervezeteket. A kinti egyesületek között már több van 25 éves, és azzal küszködnek, hogy öregszik a tagságuk.

Mónika:
Cortinán egy síparadicsomban voltunk, ahol minden évben szerveznek egy olyan egyhetes jótékonysági síelést, amelynek a vége a hétvégi jótékonysági fogadás, bál.  Ilyen volumenű rendezvényről hazai szinten nem tudok, ott kint nagyon mások a lehetőségek.

Az alapító ünnepség időpontja 2014. szeptember 27-én volt. Azóta eltelt 4 hosszú év. Mennyire sikerült megszólítani az embereket?

 Lívia:
Aki egy kicsivel már konszolidáltabb körülmények között él, nem a mindennapi megélhetéséért kell éjjel-nappal dolgozni, az tud csak igazából segíteni, a szabadidejét ilyenre áldozni. Egy-egy alkalommal meg lehet szólítani embereket, de a rendszerességtől fél mindenki egy kicsit.

Mónika:
Nálunk is két fajta segítség van: a tagok és vannak külső segítőink. Minden alkalommal önkéntesek segítenek, sokan mozdíthatók és jönnek. Létezik is egy Angyal-díjunk, amit minden évben Karácsony előtt osztunk ki azoknak az önkéntes segítőknek, akik egész évben szívvel-lélekkel segítettek minden rendezvényünkön.

Sokan segítenek többször is évente, de a kevésbé aktív vagy már kilépett tagjaink is visszajárnak, akár egy-egy relaxációs tréninget tartani, vagy zeneterápiát.

Szoktam is mondani, hogy annyi érdekes emberrel találkozom, ha nincs ez a klub, ez nem történik meg velem, jó ebben a közösségben lenni, és emberileg is jobb lettem általa.

Hogyan lehet viszonozni a támogatók segítségét?

 Lívia:
A rendezvények között van minden évben egy Libanap, ahova meghívjuk a társklubok képviselőit egy közös beszélgetésre Szent Márton nevében. Eddig ez a rendezvény Bozsokon volt, most behozzuk Szombathelyre, és összekötjük az öt éves évfordulónkkal.

Mónika:
A tavalyi Libanapon jótékonysági gyalogtúrát szerveztünk Szombathelyről Bozsokig, megszerveztük a frissítőpontokat, aki elfáradt, felvette a kísérőautó, minimális volt a nevezési díj, inkább jelképes, a részvétel pedig jelentős.

Milyen tervei vannak a Soroptimist International Clubnak a közeljövőben?

 Lívia:
Minthogy tavalyi Libanapos eseményünk ilyen jól sikerült, mertünk nagyot álmodni. Az idei évre azt találták ki a lányok, hogy öt évesek vagyunk, Szent Márton városai közül öt városba menjünk el, minden évben máshova, és ott, abban a városban tesszük meg a húsz kilométeres sétát. Szombathely, Pozsony, Ljubljana, Milánó szerepel a listán és Tours, ahol püspökké választották Szent Mártont. Ez lesz a végállomás.

Minden projektben próbálkozunk majd kicsit mással is. A gencsapáti gyermekotthonban, a rendszeres havi főzés mellett a tagok jártak ki mesét olvasni is, és tanulásban segíteni, amikor szükség volt. Egy régi tagunk azokat az intézeti gyerekeket tanította zongorázni, akiknek késztetése volt rá. Végül tavaly összevontuk mindezt egy nagy rendezvénybe. Volt ugráló vár, zene, tánc, főztünk nekik, szép idő volt, és jól is érezték magukat a gyerekek. A sikerét látva ezután nyárköszöntő vagy nyárbúcsúztató napot szervezünk a gyerekeknek. És így nem csak azok a családotthonok vannak megszólítva, ahova mentek a segítők, hanem az egész intézmény és az ott lakók.

Idén tanfolyamokat próbáltunk kitalálni: saját bevételünkből támogatjuk a Ciklus show-t. Ezek külön előadások a lányoknak és fiúknak, a nővé és férfivá válás, a fejlődés, a párkapcsolatok, a gyermekszületés témakörökből. Ezek a felvilágosító sorozatok nem csak a nagyoknak szólnak, olyan mértékben interaktív módszereket alkalmazunk, hogy észre sem veszi a kamaszgyerek és érdekessé válik az egyébként unalmas magyarázat. Egyik évben már próbaképpen tartottunk egy ilyen felvilágosító előadást a Lélekápoló napunkon, ugyancsak a gencsi gyermekotthon lakói részére. Az oktató segítségével a gyerekek puha plédekből próbálták összerakni az anyaméh formáját és ezzel bemutatni az abban zajló folyamatokat.  A 8-12 éves korú gyermekeknek a saját nyelvükön került elmagyarázásra, interaktív módon a felvilágosítás. Gondolkodunk kineziológiai tanfolyamon is, tanulássegítő, stresszoldó, a gyerekek lelki békéjét kezelő tanfolyamon, mert akik odakerültek az intézetbe vagy ott élnek, óhatatlanul sérülnek és szükségük lenne valamilyen szinten helyretenni a lelki egyensúlyt. Ezek több alkalmas tanfolyamok lennének, szakoktatóval, ezeket próbáljuk pályázati pénzekből megvalósítani.

Szabó Tibor művész úr is vállalta, hogy jótékonysági koncertet tart.

És minden évben szoktunk tartani egy Lélekápoló napot május környékén. Tavaly a belső játékos énünket próbáltuk fejleszteni, hívtunk olyan előadókat, akik ebben jártasak. A Lélekápoló immár harmadik éve megy, és a klubtagok mellett hívunk külső vendégeket, egyedülálló anyákat, de sajnos a részvétel nem túl nagy a szombati időpont miatt. A részvétel ingyenes és a klubtagok készítenek egészséges szendvicseket, megoldjuk a gyerekekre való vigyázást is.

Mónika:
Új gondolatként azt szorgalmazzuk, hogy találjunk ki egy projektet az idősekre is, mert lyukat érzékelünk a hálón, erre állami gondoskodás nincs kitalálva, ha öreg és beteg valaki, gyakran magára van hagyva. Ezért kellene az egyedülálló anyákat összehozni az egyedülálló nagymamákkal.

 Vannak már eredmények?

Lívia:
Egy szakmai fórumon felvetettem ezt a javaslatot, mert valahol el kell indulni. Elmeséltem, hogy olyan aktív időskorúakkal szeretnénk kapcsolatot létesíteni, akik az egyedülálló édesanyáknak segítenének, nem főzni, mosni és takarítani, hanem inkább egy órát beszélgetni, tologatni a kisbabát például. Következik a közös gondolkodás, hogyan tudnánk bevonni először csak egy-két idős embert ebbe a tevékenységünkbe.  Másrészt azt sem tudni, hogy a fiatal elfogadja-e az idős személyt, ez nem olyan egyszerű történet.

Az idén öt évesek lesztek. Hogyan fogtok ünnepelni?

 Mónika:
Tényleg az idén leszünk öt évesek. A közös eseményeinkre, karácsonyi hangversenyekre, bálokra meg szokták egymást hívni az egyesületek. Mi ugyan nem vagyunk akkorák, hogy bált tartsunk, de nagyobb rendezvényünk nekünk is lesz. Szeretnénk ezt az eseményt egy nagyobb szabású rendezvénnyel 2019. november 9-én megünnepelni. Nyolcvan-száz főre számítunk, és lassan el kell kezdeni szervezni.

 A beszélgetés végén kívánok sok olyan tagot, aki továbbviszi a Soroptimist szellemiségét.

Az interjúban szereplő képeket a szombathelyi Soroptimist Club bocsátotta rendelkezésemre.

About Engi Zsuzsa

A korlátlan információ használat korát éljük. Özönlenek ránk minden irányból, kéretlenül a hírek. Az olvasó felelőssége, hogy mit fogad be, a mienk, szerkesztőké pedig, hogy tárgyilagosan tényeket mutassunk be. A véleményezés jogát pedig átengedjük olvasóinknak.

View all posts by Engi Zsuzsa →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük