Veszteséggel zárt tavaly a szlovén Gorenje

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti:
Zágráb/Ljubljana, 2019. március 25., hétfő (MTI) – A szlovén Gorenje-csoport 37,3 millió euró veszteséggel zárta a tavalyi évet, a teljes bevétele 1,184 milliárd euró volt, 1,7 százalékkal csökkent egy év alatt – közölte a 2018 óta, a kínai Hisense Electric háztartásigép-gyártó vállalat tulajdonában lévő szlovén cég hétfőn.

     A közlemény szerint a negatív üzleti eredmény a tulajdonváltás következménye, amely tavaly, az első fél évben csökkentette a vállalat működésének dinamikáját, és ezt a konkurencia kihasználta.

A Gorenje, hogy megőrizze piaci részesedését nagyobb kereskedelmi beruházásokat hajtott végre a logisztikában.

Az eladások és bevételek terén a Gorenje növekedést ért el Kelet- és Közép-Európában, míg Nyugat-Európában a háztartási gépek eladása 6,4 százalékkal csökkent.

A konszern ebben az évben a piaci helyzetének javítását tervezi, új gáztűzhelyek és mosogatógépek forgalmazásával.

Figyelembe véve az integrációs folyamatokat és a közös célokat, ebben az évben a vállalat növeli az eladást Thaiföldön, Vietnamban, Chilében, Brazíliában, Egyesült Arab Emirátusokban, Szaúd-Arábiában és Dél-Afrikában – olvasható a Gorenje közleményében.

A Hisense tavaly vette meg a Gorenje részvényeinek 95,42 százalékát, 293 millió euróért.

A Gorenje, amely az egyik legnagyobb, exportra termelő szlovén cég, tavaly év elején jelezte, hogy stratégiai partnert keres.

A Gorenje 2017-es profitja 84 százalékkal zuhant a költségek növekedése és az éleződő verseny miatt.

A kínai vállalat kötelezte magát, hogy megőrzi a Gorenje márkanevet és megtartja az alkalmazottakat. A szlovéniai cég lesz a Hisense fő európai kutatási és fejlesztési, valamint termelési központja.

Az új tulajdonos a felvásárlást követően kivezette a Gorenje részvényeit a tőzsdéről.

kkk \ gpp \ gte

MTI 2019. március 25., hétfő 16:05

About Engi Zsuzsa

A korlátlan információ használat korát éljük. Özönlenek ránk minden irányból, kéretlenül a hírek. Az olvasó felelőssége, hogy mit fogad be, a mienk, szerkesztőké pedig, hogy tárgyilagosan tényeket mutassunk be. A véleményezés jogát pedig átengedjük olvasóinknak.

View all posts by Engi Zsuzsa →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük