Lehet vonzó egy hétköznapi locsolókanna? Interjú Krisch Jánosné Erzsivel, a decoupage technika soproni bűvészével

Kérlek, mutatkozz be, és mondd el, hogy mivel foglalkozol!  

Krisch Jánosné (Erzsi) vagyok. Sopronban élek. Közel két éve nyugdíjas vagyok.

A kézműves tevékenység már nagyon régóta jelen van az életemben és a kézművesség több ágát is kipróbáltam. Ami igazán hobbim lett, az a decoupage és az ahhoz kapcsolódó technikák.

Irodai munkám mellett leginkább arra jutott időm, hogy a családomnak, barátainknak illetve jótékony célra saját kézműves munkáimat adhassam ajándékba.

A nyugdíjazásomat megelőzően már tudatosan készültem arra, hogy a felszabaduló időmet hasznosan, aktívan töltsem, és a hobbimra fordíthassam.

Kézzel festett és elsősorban decoupage technikával díszített ajándéktárgyakat, ünnepekhez kapcsolódó díszeket (karácsonyi gömböket, húsvéti tojásokat, stb.) és kisebb lakás kiegészítőket készítek, most már mások számára is.

Mesélnél egy kicsit bővebben arról, hogy mi is az a decoupage?

 A decoupage szó a francia „decouper” igéből származik, jelentése „kivágni”.

Decoupage lényege, hogy papírból kivágott és felragasztott mintákkal díszíthetünk különböző anyagú felületeket. A technika már a 17. században ismert volt, az idők folyamán persze sokat változott, ahogy változott a felhasználható anyagok köre és választéka.

A technika így persze egyszerűnek tűnik, kivágom a képet, felragasztom és kész.

Fontos a képválasztás, annak anyaga, a felületnek, amire ragasztjuk megfelelő előkészítése. Az alapfestésen túl arra kell törekedni, hogy a kép ragasztása után sima felületet kapjunk és a hozzáfestéssel „felismerhetetlenné” tegyük a ragasztás tényét és a felragasztott kép beleolvadjon a környezetébe.

Ma már nagyon sokféle papír áll rendelkezésre a minták kiválasztásához. Én elsősorban szalvétát használok, és a 3 rétegű szalvétának csak a legfelső rétegét ragasztom fel. A hozzáfestésen felül egyéb technikákkal, (stencilezés, transzferálás stb.) tudom még egyénibbé tenni a munkadarabot, a lakkozással pedig gyönyörű csillogást és tartósságot kapnak.

Amikor megláttam az általad készített dobozokat, mindbe beleszerettem, nem tudok választani, mert egyszerűségükben nagyszerűek. Honnan az ötlet, hogy ilyen módon foglalkozz lakberendezési és dísztárgyakkal?

 Én mindig szerettem és szeretem a lakásunk dekorációját saját munkámmal kiegészíteni, teszem ezt főleg ünnepek alkalmával. Aztán az egyik ötlet hozta a másikat és mind többféle, lehetőleg ténylegesen használható dolog készül most már.

 
Elmesélnéd, hogyan jutottál el a tudásod mai szintjére? Tanfolyamokra jártál vagy otthon tanultál és gyakoroltál? Hol tanultad ezeket a technikákat?

 A dekorációkhoz, ajándékokhoz mindig kellett valamit vásárolni, így a kézműves boltok rendszeres látogatója voltam és vagyok most is. Egy alkalommal a bolt eladója elmesélte, hogy foglalkozásokat is tartanak, ha van kedvem, csatlakozzak. Én persze csatlakoztam és innentől a lehetőségek még szélesebb tára nyílt meg előttem. Még több anyagot, technikát megismertem. Ha tehetem, most is elmegyek bemutató foglalkozásokra.

Emellett az interneten számos élő előadás is van, amit ha lehet, nem hagyok ki és persze sokat olvasok hozzá.

A karácsonyi díszek és a húsvéti tojások alapfestése márványra emlékeztet. Az volt az érzésem, hogy annyira leheletfinomak a tárgyak, ha csak rájuk nézek, már összetörnek. Honnan az ihlet és az ötlet?

 A decoupage technika alkalmazása egy lépés a munka során. Ahhoz azonban, hogy a tárgyak igazából életre keljenek, többféle festéket, lakkot, pasztát és technikát alkalmazok. Így van ez a karácsonyi és húsvéti díszeknél is. És ahogy a készítést elkezdem, már gondolatban megszületik a következő darab ötlete. Persze azért azt is próbálom főleg a vásárokon megfigyelni, megtudni, hogy a vásárlók mit szeretnek, mit látnának szívesen.

Hétköznapi anyukaként, megakadtam a kifújt tojásnál, amit a gyerekeim összeroppantottak az óvodába szállítás közben. Milyen alapanyagokkal dolgozol?

 A lakás kiegészítőknél elsősorban fa alapra dolgozok, de vannak üvegtárgyak és bádogból készült alapok. A díszeknél üveg illetve hungarocell.

A karácsonyi gömbjeim egy része üvegre készült, a másik része és a húsvéti tojások pedig hungarocell alapra készülnek.

Az üvegdíszekről látszik messziről, hogy milyen alapra készült. A hungarocellnél pedig sokszor nekem kellett bizonyítani és kézbe adni, hogy elhiggyék, az milyen alapra is készült, hiszen a használt fedőanyagokkal, elsősorban a lakkokkal szinte üveghatást lehet elérni.

A hungarocell alapoknál aztán az a veszély is elhárul, amit említettél, hogy szállítás közben összetörik. Karácsony előtt volt is egy esetem, amikor egy kis totyogó nézelődő kézbe vette a karácsonyi gömböt és azzal a mozdulattal le is dobta. Anyuka megriadt, pedig semmi baja nem lett a dísznek.

 
Milyen anyagok és eszközök kellenek a díszítéshez?

 A díszítéshez nagyon sok féle festék, különféle lakkok, paszták, ecsetek. Használok a díszítéshez gyurmát, gyöngyöket, csipkét. És persze ami a lényeg: a minta, amihez én elsősorban szalvétát használok.

Ha elrontod valamelyik dísztojást, ki lehet javítani?

 Ez azért nagyon függ attól, hogy a munka melyik fázisában történik a hiba. Mivel ezekre a tojásokra több (5-7) réteg (alapozó, festék, repesztőlakk, befejezőlakk) kerül, fontos mindennek megvárni a száradási idejét és akkor nem lehet baj. Ha mégis megtörténik, például nem egyenletesen terül el a lakk, akkor azt már nem adom senkinek. Szerencsére a sok gyakorlás azért meghozta gyümölcsét.

Lakberendezési tárgyakat is festesz, díszítéssel látsz el. Nem hittem volna, de már tudom a munkád alapján, hogy a praktikus is lehet szép. Egy hétköznapi locsolókanna is lehet olyan vonzó, hogy alig várom, hogy munkára foghassam. Vagy csak díszítésre szolgál?

A kisebb lakberendezési tárgyaim köre is elég széles mára már. Ajtótáblák, kopogtatók, bonbonos üvegtárolók, tálcák, poháralátétek, fűszertartók, szalvétatartók, kaspók, locsolókannák, stb. Ezek mind használhatók, hiszen a felületüket matt vagy selyemfényű lakk védi a sérüléstől.

A locsolókannát sokan vásárolják csak lakásdíszként, de természetesen az is használható, bádog alapra készül, és a festés után a külseje szintén lakkozásra kerül.

Amikor dolgozol, senki sem zavarhat, vagy szívesen magyarázol?

 Szeretek arra koncentrálni, amit készítek, de azért ez persze nem jelenti azt, hogy senkit nem engedek a közelbe.

Volt már olyan ötlet, kérés, amire azt mondtad, hogy nem megoldható?

 A vásárlók elsősorban a már kész munkáimból választanak. Az azonban már többször előfordult, hogy tetszik, amit látnak, de például a konyhájukhoz más szín illene, vagy más mintával szeretnék, esetleg más méretben. Ezeket eddig mindig sikerült megoldani.

Időközben változtak a technikai lehetőségeim is, így még inkább sikerül megvalósítani a vásárlók egyedi igényeit is.

Mennyire vagy magaddal elégedett, amikor elkészültél egy darabbal?

 Addig dolgozok rajta, amíg jónak nem látom, így aztán képes vagyok akár lecsiszolni és újrafesteni is, ha nem tetszik.

 Melyik motívumokkal díszítesz a legszívesebben?

 Kedvelem a nem túl kihívó virágmintákat és a vintage mintákat.

Volt már olyan tárgy, ami annyira páratlanul szépre sikerült, hogy nem akartál tőle megválni?

 Az igazság az, hogy főleg az elején, minden darabtól nehezen váltam meg. De tudom, hogy mindent nem tarthatok meg. Mindezért kárpótol, amikor látom, hogy másoknak milyen örömet okoz az, amit készítettem.

A családodban öröklődött a kreativitás?

 Ilyen jellegű munkát a családtagjaim nem csinálnak, de már sok hasznos ötletet kaptam Tőlük. A gyermekeim közvetítik, hogy a fiatalok mit kedvelnek. A férjem a fa alapok előkészítésében segít.

Mennyivel előbb kezdesz el készülni az ünnepekre?

 A nagyobb ünnepekre (Karácsony, Húsvét) 2-3 hónappal előbb elkezdek készülni.

Van olyan kedvenc ajándékok, amiket a vásárlók előszeretettel visznek haza egy-egy vásárból?

 Ha valaki nem konkrét ajándékot, vagy dolgot keres, akkor azt tapasztaltam, hogy a kisebb dolgokat keresik, hogy mégis ajándékkal térjenek haza. Közkedvelt a mesefigurás hűtő mágnes gyerekeknek, aztán a kisebb ajándékdobozok, egy-egy kedvenc virágmintás szív, stb.

Nyáron nagyon kedveltek voltak a locsolókannák.

Milyen színeket és motívumokat kedvelnek a leginkább? Milyen visszajelzéseket kaptál a vásárlóktól?

 A színekre nem tudnék egyértelmű választ adni, ez nagymértékben függ attól, hogy milyen környezetbe kerül, főleg a lakás kiegészítőknél. Talán a pasztellszínek kedveltebbek. Mintában is a kevésbé kirívó mintákat. Nyáron nagyon kedvelt a pipacs minta.

A vásárlóktól úgy érzem, pozitív visszajelzéseket kapok, talán bizonyítja ezt az is, hogy újra megkeresnek és vásárolnak nálam.

Hol találkozhatunk veled és a termékeiddel a legközelebb?

 Legközelebb a III. Csokoládé és Kézműves Vásáron veszek részt március 23-24-én, majd a Tavaszi Tortafesztiválon április 14-én Szombathelyen az oladi Szakközépiskolában. Sopron közelében pedig időnként a hegykői termelői és kézműves piacon.

Mondanál pár szót a jövőbeni terveidről?

 A jövőben ezt az utat szeretném folytatni, és még több új dolgot megismerni és alkalmazni, és sok embernek örömet szerezni.

Köszönöm szépen ezt a fantasztikus bemutatót!
 

Forrás: sopron.ihirek.hu

About Engi Zsuzsa

A korlátlan információ használat korát éljük. Özönlenek ránk minden irányból, kéretlenül a hírek. Az olvasó felelőssége, hogy mit fogad be, a mienk, szerkesztőké pedig, hogy tárgyilagosan tényeket mutassunk be. A véleményezés jogát pedig átengedjük olvasóinknak.

View all posts by Engi Zsuzsa →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük